Schiermonnikoog (Gemeente Schiermonnikoog)
A 18 kilométer hosszú és négy kilométer széles sziget lakossága a Holland Statisztikai Hivatal adatai szerint 2014. január 1-jén 942 főből állt, és ezzel a legkisebb holland község volt a lakosság száma szerint. A sziget gazdasági élete a turizmusra alapszik, főleg a csend és nyugalom a vonzereje. A szigeten a turisták számára tilos a gépkocsi-közlekedés, az állandó lakosok közül is csak 200-an váltották ki az autó tartásához szükséges speciális engedélyt.
A szigetet évente mintegy 300 ezer turista látogatja (júliusban és augusztusban számuk napi 4000 fő körül mozog), nagy részük egynapos kirándulás céljából, de körülbelül 5500 fő számára szálláslehetőség is van.
A szél és a tengeráramlatok a szigetet alkotó dűnéket állandó mozgásban tartják. 1250-ben a sziget mintegy 2 kilométerre északra feküdt jelenlegi helyzetétől, és alakja is lényegesen különbözött a maitól.
A sziget első írásos említése 1440 októberéből származik, Jó Fülöp burgundi herceg egy okleveléből. Első ismert tulajdonosai a ciszterciek voltak, egy közeli monostoruk, a Klaarkamp apátság révén, ami a szárazföldön, a mai Dantumadiel község területén, Rinsumageest településen volt. A szürke köpenyt viselő ciszterci barátoktól ered a sziget neve is: a „schier” egy régi szó a szürke színre, a „monnik” jelentése barát, szerzetes, az „oog” pedig szintén egy korabeli szó, ami szigetet jelentett. A hely neve magyarul tehát Szürkebarát-sziget.
A hollandiai reformáció idején, 1580-ban a sziget a kolostor tulajdonából Frízföld tartományéba került. A tartományi közigazgatás 1638-ban eladta a területet magánbirtokosoknak. 1640 és 1859 között a Stachouwer-család, 1859 és 1893 a hágai John Eric Banck volt a sziget tulajdonosa. Utóbbi új gátakat építtetett és a homok vándorlását fékező fűvel vettette be a dűnéket. 1893-ban a német gróf Hartwig Arthur von Bernstorff-Wehningen, vásárolta meg a szigetet guldenért. Ő tűlevelű erdőket telepíttetett fakitermelés céljából.
A második világháború alatt Schiermonnikoogot a németek szállták meg, akik radarállomást építettek és keskeny vágányú vasutat fektettek le. 1945 áprilisában a megszállókhoz csatlakozott még 120 SS-katona a szárazföldről menekülve. Az utolsó 600 német katonát csak június 11-én szállították el a felszabadító kanadai csapatok.
1945 decemberében a holland állam a szigetet, mint ellenséges tulajdont elkobozta. Utolsó tulajdonosa, gróf Bechtold Eugen von Bernstorff még évtizedekig pereskedett a holland állammal, és 1983-ban kapott is egy szerény, német márkás kárpótlást.
Térkép - Schiermonnikoog (Gemeente Schiermonnikoog)
Térkép
Ország - Hollandia
Európában Hollandia tizenkét tartományból áll. Az ország keleten Németországgal, délen Belgiummal, nyugaton és északon pedig az Északi-tenger partvonalával határos. Továbbá tengeri határokon is osztozik mindkét országgal valamint az Egyesült Királysággal az Északi-tengeren.
Valuta / Nyelv
ISO | Valuta | Szimbólum | Értékes jegyek |
---|---|---|---|
EUR | Euró (Euro) | € | 2 |
ISO | Nyelv |
---|---|
NL | Holland nyelv (Dutch language) |